Celebrity Cruises – Bemutatkozás
MODERN ELEGANCIA
A Celebrity más. A Celebrity után soha nem akar majd másképp nyaralni. Minden részlet felülmúlja az elvárásokat, amit egy nyaralással szemben támasztunk. Velünk élvezni tudja egy kisebb hajó meghitt hangulatát és az átgondolt kiszolgálását, a nagyobb változatosságát és olyan élményeket, amelyeket sehol máshol nem talál. Tehát, ha szeretné felfedezni a világot, vagy el akar távolodni tőle egy kis időre, a Celebrity Cruises a tökletes választás. Bárhová hajózik velünk, biztosan megérinti az élmény, ami semmihez sem fogható, az érzés, amit a Celebrity Cruises jelent!
A Celebrity Cruises hajótársaságot 1989-ben alapították azzal a céllal, hogy megjelenjen a hajózási piacon egy magas minőségű prémium szolgáltatás elérhető áron. A cég elhatározása és filozófiája az volt és az ma is, hogy a legjobb hajók megalkotása mellett kiemelt figyelmet fordít a kiváló minőségre, az egyedi stílusra, a figyelmes kiszolgálásra, a tágas kabinokra és a fantasztikus ételekre. A Celebrity hajótársaság célja egyértelműen az, hogy az 5*-os hajók fedélzetén a kiszolgálás, az étkezési alternatívák, a szórakozási lehetőségek és az egyéb szolgáltatások – legyen szó akár szárazföldi, akár fedélzeti programokról – mind-mind a legmagasabb színvonalúak legyenek.
1995-ben elsőként a Celebrity hajóin jelenik meg a luxusélményeket kínáló AquaSpa az Elemistől, valamint a hipermodern gépekkel felszerelt fitneszközpont. A gazdag wellness-program gondoskodik róla, hogy az utazás minden pillanata tökéletes pihenés, feltöltődés legyen. Valamennyi szabadtéri medence, továbbá a jacuzzi, a fitneszközpont és az AquaSpa kávézó is korlátlanul áll az utasok rendelkezésére. A Celebrity Cruises 1997-ben egyesült a Royal Caribbean International hajótársasággal, így ma a két hajótársaság összesen 46 négy- és ötcsillagos hajóval várja a hajózni vágyó utasokat!
A Celebrity Cruises hajótársaságot 1989-ben alapították azzal a céllal, hogy megjelenjen a hajózási piacon egy magas minőségű prémium szolgáltatás elérhető áron. A cég elhatározása és filozófiája az volt és az ma is, hogy a legjobb hajók megalkotása mellett kiemelt figyelmet fordít a kiváló minőségre, az egyedi stílusra, a figyelmes kiszolgálásra, a tágas kabinokra és a fantasztikus ételekre. A Celebrity hajótársaság célja egyértelműen az, hogy az 5*-os hajók fedélzetén a kiszolgálás, az étkezési alternatívák, a szórakozási lehetőségek és az egyéb szolgáltatások – legyen szó akár szárazföldi, akár fedélzeti programokról – mind-mind a legmagasabb színvonalúak legyenek.
1995-ben elsőként a Celebrity hajóin jelenik meg a luxusélményeket kínáló AquaSpa az Elemistől, valamint a hipermodern gépekkel felszerelt fitneszközpont. A gazdag wellness-program gondoskodik róla, hogy az utazás minden pillanata tökéletes pihenés, feltöltődés legyen. Valamennyi szabadtéri medence, továbbá a jacuzzi, a fitneszközpont és az AquaSpa kávézó is korlátlanul áll az utasok rendelkezésére. A Celebrity Cruises 1997-ben egyesült a Royal Caribbean International hajótársasággal, így ma a két hajótársaság összesen 46 négy- és ötcsillagos hajóval várja a hajózni vágyó utasokat!
Hajózzon a Celebrity Cruises hajóival és megváltozik a világról alkotott képe! A Celebrity hajóútjai sokkal többet adnak, mint egyszerűen megmutatják a világot. Biztosítják, hogy megtapasztalja, és élvezhesse a kikötők mindennapjait, az ember alkotta csodákat és a természet szépségeit. Bármely hajótársaság gondoskodhat Önről, mint egy turistáról, de csak a Celebrity Cruises biztosítja, hogy az úti cél részének érezze magát. Útközben pedig élvezheti a Celebrity többszörös díjnyertes modern stílusát, a gyönyörűen kialakított közösségi terek és kabinok kényelmet sugárzó formái közt, a nemzetközi ízek által inspirált konyha remekeit fogyasztva, valamint a minden igényt kielégítő fedélzeti programok és parti kirándulások során. S mindezt a személyzet felülmúlhatatlan, odaadó figyelmétől kísérve. Érezni fogja, hogy valamennyi hajóút valamennyi részlete fontos a Celebrity számára, mert tudják, hogy fontos az Ön számára is. Ez a gondos odafigyelés teszi a hajótársaságot azzá, ami megkülönbözteti a Celebrity Cruises-t a többi hajótársaságtól.
A világ oly sok pontja vár felfedezésre, ezért a Celebrity Flotta 17 díjnyertes hajója 7 földrész, 80 országának 286 káprázatos úti céljára viszi el utasait, s 48 izgalmas kikötőben töltenek 2 napot, így adva 207 estén lehetőséget a helyi éjszakai élet megismerésére.
Nyaralás végén nem egyetlen dologra fog emlékezni, hanem mindenre, hajóútja minden pillanatára! Ezt hívják úgy: Modern Luxury, azaz modern luxus.
A világ oly sok pontja vár felfedezésre, ezért a Celebrity Flotta 17 díjnyertes hajója 7 földrész, 80 országának 286 káprázatos úti céljára viszi el utasait, s 48 izgalmas kikötőben töltenek 2 napot, így adva 207 estén lehetőséget a helyi éjszakai élet megismerésére.
Nyaralás végén nem egyetlen dologra fog emlékezni, hanem mindenre, hajóútja minden pillanatára! Ezt hívják úgy: Modern Luxury, azaz modern luxus.
DESZTINÁCIÓK
EURÓPA - Mediterrán térség és Észak-Európa
Csupa vonzó úti cél a Celebrity Cruises kínálatában! Európa, Alaszka, a Karib-térség, Észak- és Dél-Amerika, a Galápagos-szigetek és az Atlanti-óceán több mint 200 gyönyörű kikötőjét érintik hajóútjaink. Az óceánjárók által érintett vidékekről a hajótársaság mélyreható ismeretekkel rendelkezik, és ezen ismeretek birtokában folyamatosan keresi azokat az újabb kikötési pontokat, amelyek igényt tarthatnak utasaink érdeklődésére. A fedélzeten és a szárazföldön egyaránt sok-sok lebilincselő és szórakoztató programlehetőség közül választhatnak a vendégek.
Déli napsütés és északi szépségek! Csak a Celebrity Cruises mutatja be ilyen fiatal flottával az óvilág történelmének, kultúrájának, nyelveinek és konyhájának fantasztikus egyvelegét! A napot követ hajózzon velünk délre Spanyolországba, a Kanári- és Azori-szigetekre, a Földközi-tenger vidékére és a Szentföldre. Ha pedig hűvösebb tájakra vágyik, fedezze fel velünk Skandinávia szépségeit, a Balti-tenger vidékét, Oroszországot vagy a norvég fjordokat. Legújabb útvonalainkon Brit-szigetek szépségével ismerkedhet meg, bor hajóútjaink pedig páratlan túrákat kínálnak a borok szerelmeseinek.
GalériaKARIB-TÉRSÉG
Lélegzetelállító tájak ölelte fehér homokos tengerpartok idilljével várja Önt a Karib-tenger! Megmártózhat az azúrkék, krisztálytiszta vizű tengerekben, búvárpipával merülhet trópusihal-rajok, színpompás korallzátonyok és régi hajóroncsok között. A fák lombkoronájának magasságában szelheti át az esőrdőt drótkötele túránkon ha pedig még izgalmasabb kalandra vágyik, várja egy olyan kötélpálya, amely egészen a fák tetejéig fut. Új barátokat szerezhet a hűvös, balzsamos karibi szélben tett katamarán-hajótúrán, és kedve szerint bebarangolhatja e trópusi paradicsomot akár lóháton, akár gyalogosan a vidám színű kunyhók között vezető utakon. Olyan földi édenkertez, ahol nincs két egyforma sziget.
GalériaALASZKA
Alaszka vadvilága rendkívül gazdag. Levegője kristály tiszta és friss, hatalmas jégmezői pedig elnyújtóznak egészen a tengerpartig. Parti kirándulásaink Ön előtt is feltárják mindazt, ami Alaszkát oly különlegessé teszi. Nosztalgiavonat kényelmes üléséből szemlélheti a magasban fenségesen köröző sasokat. Vitorlázórepülőből, a magasból nézheti meg a világ legnagyobbjai közé tartozó gleccsereket. Képzett idegenvezetőink tolmácsolásában ismerheti meg a helyi legendákat, amelyek teljesen új színben mutatják be az anyatermészetet.
Celebrity Cruise túrák: Hajóútján kombinálhatja és színesítheti a hajóút előtti vagy után induló, több éjszakás vezetett szárazföldi túrákkal. Jelentkezzen és dőljön hátra és élvezze a kalandokat. Minden más - beleértve a átszállások megtervezését, a szállodai helyfoglalásokat, az utazás megszervezését - a mi dolgunk.
GalériaGALAPAGOSZ-SZIGETEK
Darwin nyomában - Galapagosz expedíció
A Celebrity Xpedition® 100 fős luxus-jacht egész évben várja utasait fantasztikus útvonalaival a Galápagos-szigetek világába. A fedélzeten az élet kifinomult, mégis laza, a luxus körülmények ellenére nem előírás az elegáns viselet, az étkezéseknél nincs ültetés. önnek csak az a dolga, hogy pihenjen és csodálja az önt körülvevő csodákat.
2017 tavaszától két további expedíciós jacht állt forgalomba, a Celebrity Xperience® 24, míg a Celebrity Xploration® 8 ablakos kabinnal és all-inclusive ellátással várja a természet szerelmeseit. 2019 nyarán áll forgalomba legújabb yacht csoda a Celebrity Flora.
GalériaKÖZEL-KELET ÉS INDIA
Élje át Arábia és India kalandjait! Az Egyesült Arab Emirátusok az Arab-félsziget legnyitottabb országa. A turisták első osztályú kiszolgálásához itt minden a rendelkezésre áll. Gyönyörű és változatos természeti környezet, nyüzsgő metropoliszok, csendes halászfalvak, kedvező vásárlási lehetőségek és luxusszállodák várják az ideutazókat. Az Abu Dhabiból induló hajóutak megmutatják ezt a káprázatos világot, az öböl lélegzetelállító látványa és India leglenyűgözőbb tájai várják a felújított Celebrity Constellation utasait.
GalériaÁZSIA
Töltsön felejthetetlen időt és hajózzon a nyüzsgő bazárok, ahol egzotikus fűszerek illata terjeng, hatalmas sivatagok, széles strandok, állandó napsütés és lélegzetelállító modern építészet. Hamar rájön majd, hogy ezeken a hajóutakon egészen más élményeket szerez, mint eddig.
GalériaDÉL-AMERIKA
Esőerdők, strandok, forró tánc klubok. Csodálatos útvonalak várják Brazília csodálatos partjai, Argentína szépségei és még sok-sok izgalmas látnivaló amikben gyönyörködhetünk. Többek között várja Ön rió a karneváljával, Buzios a hangulatos macskaköves utcáival, Buenos Aires a "Dél-Amerika Párizsa". Látogasson el cruise túráinkkal az Iguazu-vízeséshez vagy a csodálatos Peruba a Machu Picchu-hoz!
GalériaAUSZTRÁLIA ÉS ÚJ-ZÉLAND
A Celebrity hajóival körbe járhatja Ausztráliát, felfedezheti gyönyörű tájait és természeti csodáit, valamint a Tasmán tenger hihetetlen világát és a Csendes-óceán déli vidékét Új-Kaledónia partjait a Fidzsi-szigeteket.
GalériaHAJÓOSZTÁLYOK & HAJÓK
Mind a 17 hajót úgy terveztük, tervezzük, hogy utasaink minden igényének a legmesszebbmenőkig megfeleljenek. Óceánjáróink fedélzetén igazi Celebrity-hangulatot talál: otthonos, kellemes, de exkluzív légkör várja! Lépjen hajóink fedélzetére, és tapasztalja meg a saját bőrén, miért adják évről évre, újra és újra a Celebritynek a szakmai és közönségdíjakat!
EDGE OSZTÁLY
A Celebrity Edge℠ fordulópontot jelent a hajótervezés világában. Az első vázlatoktól kezdve a tervek virtuális valóságba helyezéséig, minden lépés 3D-ben történt. A hihetetlen Magic Carpettől (Varázsszőnyeg) az új kétszintes Edge villák privát csobbanó medencéjéig, a tengerek legkifinomultabb hajóját tervezhettük. A páratlan kifelé forduló design messze eltér a hagyományos hajótervezéstől. A fedélzet számtalan pontján, az új Edge Staterooms with Infinite Verandas℠-tól (Határtalan Erkélyes Edge kabinok) az újraálmodott teraszos medence szintig, szorosabb kapcsolatot érez majd a tengerrel és a felkeresett helyekkel.
SOLSTICE OSZTÁLY
Új korszak köszöntött be a hajózásban: öt Solstice osztályú hajónk közé tartozik a Celebrity Solstice, a Celebrity Equinox, a Celebrity Eclipse, a Celebrity Silhouette és a Celebrity Reflection. A Solstice-hajókat világszínvonalú építészek, tervezők és belsőépítészek csapata alkotta meg. Egyedülálló különlegességük a majdnem negyedhektáros zöldellő pázsit és az üvegfúvó műhely. Külön említést érdemel a 10 db minőségi fedélzeti étterem és a wellness-rajongók minden igényét kielégítő, különleges AquaClass luxuskabinok sora. A Blue nevű exkluzív étterem kifejezetten ez utóbbi kabinok lakói számára van fenntartva.
MILLENNIUM OSZTÁLY
E hajók egyik legfőbb látványossága a hajó fölé nyúló üvegfalú lift, az üvegház és a 11 emelet magas központi átrium; ehhez a díjnyertes hajóosztályhoz tartoznak a Celebrity Millennium, a Celebrity Summit, a Celebrity Constellation és a Celebrity Infinity óceánjárók. Mind a 4 hajót tágas helyiségek, nagyrészt óceánra néző kabinok jellemzik. Az utasaink körében közkedvelt Speciality (specialitásokra szakosodott) éttermeket is ezeken a hajókon vezettük be elsőként.
XPEDITION OSZTÁLY
A kalandos utazásokat kedvelők számára ideális választás a három legkisebb luxus hajónk, a Celebrity Xpedition, Celebrity Xperience és Celebrity Xploration, melyekkel egész évben indítunk utakat az érintetlen Galápagos-szigetekre. Számtalan luxus-szolgáltatás kényezteti az utasokat a hajóút során e környezetbarát, családias hangulatú, kis hajókon, amelyek mindösszesen maximum 90 utast szállítanak.