A CELEBRITY CRUISES BEJELENTETTE A RÉGVÁRT CELEBRITY APEX BEMUTATKOZÁSÁT GÖRÖGORSZÁGBAN

– RENDKÍVÜLI ÚJ HAJÓ, RENDKÍVÜLI ÉGEI-TENGERI KIKÖTŐKKEL – 2021. JÚNIUS 19-TŐL

– SZÍVBE MARKOLÓ BEJELENTÉS A ’HAZATÉRÉSRŐL’ ODA, AHOL ANNAK IDEJÉN A HAJÓTÁRSASÁG MEGKEZDTE MŰKÖDÉSÉT, MIKÖZBEN GÖRÖGORSZÁG ÉPP FÜGGETLENSÉGÉNEK 200 ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLI

A CELEBRITY CRUISES BEJELENTETTE EURÓPAI VISSZATÉRÉSÉT IS. A HAJÓTÁRSASÁG ELNÖK-VEZÉRIGAZGATÓJA, LISA LUTOFF-PERLO MEGERŐSÍTETTE, HOGY A VADONATÚJ CELEBRITY APEX, A TÖBB NEMZETKÖZI ELISMERÉST SZERZETT EDGE SOROZAT MÁSODIK HAJÓJÁNAK RÉGEN VÁRT NEMZETKÖZI BEMUTATKOZÁSÁRA JÚNIUS 19-ÉN KERÜL SOR GÖRÖGORSZÁGBAN.

A pazar 7 éjszakás hajóutak Athénból indulnak majd, egészen szeptember végéig. A Celebrity Apex a Földközi-tenger legidillibb pontjait látogatja meg, köztük Mykonos, Rodosz és Szantorini szigetét. A hajóutakat március 30-tól lehet foglalni.

A Celebrity Apex teljes személyzete be lesz oltva a COVID-19 ellen és a hajóúton csak teljesen beoltott felnőttek vehetnek részt. A 18 év alatti gyermekeknek 72 óránál nem régebbi negatív PCR teszttel kell rendelkezni a hajóraszálláskor. A bejelentés pár nappal követte a Celebrity Cruises karib-tengeri visszatéréséről szóló hírt, mely szerint szintén júniusban indulnak St. Maartenről a 7 éjszakás nyári hajóutak.

A hajótársaság visszatérése az Égei-tengerre a Celebrity Cruises görög öröksége miatt is különleges. A hajótársaságot a Chandris család alapította 1988-ban, és csak később lett a Royal Caribbean Group része. A Celebrity Cruises máig görög gyökerekkel rendelkezik, hiszen a flotta tengerész tisztjeinek 70%-a görög, akik közül negyvenen kapitányok vagy főmérnökök, mint Dimitrios Kafetzis, a Celebrity Apex kapitánya.

“A Celebrity Apex egy remek hajó és hihetetlen jelentőséggel bír, hogy végre elindulhat a csodás Égei-tengeren, ahol annak idején minden elkezdődött. Én személy szerint már alig várom, hogy végre szeptemberben kipróbálhassam a hajót és meglátogassam a görög szigeteket, a 30. házassági évfordulónkra újratervezett hajóúton,” mondta Lutoff-Perlo, a Celebrity elnök-vezérigazgatója. “Ez egy különleges hazatérés a Celebrity Cruises számára, mely a Görög Kormánnyal történt igen szoros együttműködés során jött létre. Szeretném kifejezni örök hálámat és minden jót kívánok az ország függetlenségének 200. évfordulójára.”

“Büszkén köszöntöm a görög gyökereihez visszatérő Celebrity hajótársaságot ezen különleges alkalommal, hazánk függetlenségének 200. évfordulóján. Kívánom, hogy az utasok térjenek vissza úti céljaink felejthetetlen élményeihez a világ egyik legújabb hajóján,” mondta Haris Theocharis, görög turisztikai miniszter. “Nem becsülhetjük alá azt a pozitív gazdasági hatást, amit a turizmus jelent országunknak és örülök, hogy a Celebrity Cruises fontos szerepet játszik e fontos gazdasági pillér visszaépítésében.”

“Nagy megtiszteltetés számomra, hogy én lehetek a Celebrity flotta legújabb hajójának kapitánya. Türelmetlenül vártam a napot, amikor üdvözölhetem az első vendégeket ezen a csodás hajón, és büszke leszek, hogy ezt hazámban tehetem meg,” mondta Dimitrios Kafetzis kapitány.

Hajózás a Földközi-tengeren

A Celebrity Apex nyári földközi-tengeri útvonalai olyan bakancs-listás úti célokat látogatnak meg, mint Rodosz, Szantorini és Mykonos, valamint Ciprus, Haifa és Jeruzsálem. Az athéni indulás és érkezés, időt és lehetőséget biztosít a virágzó Athén kulturális gazdagságának megismerésére is.

Egészségesen a tengeren

A hajótársaság részére legfontosabb az utasok, a személyzet és a Celebrity Apex által meglátogatott területek lakosainak egészsége és biztonsága. Hamarosan közreadjuk a Royal Caribbean Group által alkalmazandó egészségügyi és biztonsági intézkedéseket, melyek jelenleg a https://www.celebritycruises.com/healthy-at-sea oldalon találhatók. Továbbá az utasoknak eleget kell tenni a Görög hatóságok előírásainak Greece travel requirements, melyek között jelenleg szerepel egy negatív PCR teszt beszerzése 72 órával érkezés előtt, tesztelés érkezéskor.

###

További információk és foglalási lehetőség: TENGERJÁRÓ Kft – Royal Caribbean képviselet

1023 Budapest, Komjádi B u 1. INFO@RCCL.HU, Tel.: 36-1/235 0402, www.rccl.hu